Kusztor István
gyógytornász/fizioterapeuta, Diplomás Bodymaster® Practitioner, manuálterapeuta, masszőr- és alternatív stresszkezelő tréner
Jelenleg gyógytornászként is dolgozom egy budai kórházban, ahol főként betegek rehabilitációjával foglalkozom. Kórházi munkáim során megfordultam néhány neves kórházban, és dolgoztam több, különböző típusú beteggel néhány évig a Pándy Kálmán Kórházban Gyulán, majd később Angliában (Peterboroughban) a PJ Care Neurological Care Centerben illetve Maidstone-ban valamint az angliai Isle of Sheppey szigetén. Emellett idősek tornáztatásást végeztem mind idehaza, mind külföldön, valamint az itthon kevésbé ismert esésmegelőző prevencióban illetve az esések utáni rehabilitációban vettem/veszek részt aktívan. Sportolókkal is dolgoztam az elmúlt egy évben, mint gyúró, a Kispest NKK csapatánál.
Végzettségeimet (gyógytornász és egészségtantanár) a Pécsi Tudományegyetemen szereztem, ahol jelenleg is a mesterképzésemet(MSc) csinálom. Manuálterápiás képzéseket részben Magyarországon, részben Angliában (Londonban, Bathban, Bristolban illetve Oxfordban) végeztem.
Tanulmányok - Képzések
Pécsi Tudományi Egyetem Egészségtudományi Kar Egészségtan tanár 2003 – 2006
Pécsi Tudományi Egyetem Egészségtudományi Kar Gyógytornász 2001 – 2005
University of Oxford, Bodymaster® Practitioner United Kingdom 2015-2017
Egyéb szakképzések:
Medical acupuncture and Dry needling course, European School of Osteopathy, Maidstone,
UK-2019
Yumeiho Massage course- Budapest, Hungary, Level 1 and 2 2019 and 2020
Osteopathic Articulation Diploma London College of Osteopathic Medicine, London, UK-2018
OTAGO Therapist course- Budapest, Hungary, 2016
MCKENZIE A-B (Cervical and Lumbar spine) Course– Postgraduate Clinical Education –
2016
Complete Manipulation Course- Bath, UK—Physioimpulse Ltd. 2015-2016
Traditional Thai Massage Therapist – Traditional Medical Services Society, Bangkok,
Thailand – 2012
Traditional Thai Massage Course – Prana Academy, London, UK – 2010
Mobilisation with Movement (Mulligan’s concept) – Postgraduate Clinical Education – 2009
Magyar képzések:
Kinesio és Medical Tape Kurzus, Viszen Kft. , Budapest
Terrier-féle Lágyrészmobilizáció, Miskolc, Pécs
Lágy csontkovácsolás Kurzus, Budapest
Tradicionális Népi csontkovácsolás Kurzus, Gyulavári
Csontkovács®manuálterapeuta képzés Budapest
Chiropraxy Dinamikus köpöly képzés Budapest
Autodekompressziós terápia- ADT terapeuta- Bene Máté Gerincakadémia 2018
Alap-és középfokú jelnyelvi Tolmács 1995-1996 Magyar Hallássérültek Országos Szövetsége
Nemkonvencionális segítő beszélgetések instruktora és szakkonzulense- Nemzetközi Tudományos Metafizikai Oktató-Kutató Intézet és Szövetség (MTPOKI) Budapest 2022
Alternatív stresszcsökkentő-harmonizáló tréner és tanácsadó- Nemzetközi Tudományos Metafizikai Oktató-Kutató Intézet és Szövetség (MTPOKI) Budapest 2022
Kozmogenetikus Légzés és Energetikai tanácsadó- Nemzetközi Tudományos Metafizikai Oktató-Kutató Intézet és Szövetség (MTPOKI) Budapest 2022